Aranytíz 2020 szeptember

Az Aranytíz, a Belváros Kultúrháza 2020 kora őszén is szép programválasztékkal áll a látogatók rendelkezésére.

FILMVETÍTÉS

 

Szeptember 26. 17.00

BETYÁRJÁTÉK – Koncertfilm

A film a Nemzeti Színházban azonos címmel játszott összművészeti előadás mozgóképes lenyomata. Ferenczi György és Rackajam eklektikus folkzenéjét Kovács Norbert „Cimbi” tánckoreográfiái és prózai betétek egészítik ki, miközben a háttérben Szomjas György filmjelenetei és markáns árnyjátékok adnak ízelítőt a magyar betyárok világából. Az összművészeti előadást bemutató filmben egyszerre jelenik meg a rendező játékfilmes és a Halmos Bélával közösen készített dokumentumfilm-sorozatának látásmódja, így adva hiteles képet a népi kultúra egykori és mostani művelőiről.
Köszöntőt mond a film rendezője: Szomjas György
A vetítés után közönségtalálkozó!

A Belvárosi Művészeti Napok programja.

A belépés ingyenes!

 

SZÍNHÁZ
Szeptember 20. 15.00
CSEHOV: EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁK

Medve – Popova Jelena Ivanovna, a fiatal özvegy földbirtokosnő hetedik hónapja gyászolja elhunyt urát. Elhatározása szent és megmásíthatatlan: elzárkózik a világtól, haláláig gyászolni fog. Ekkor állít be hozzá hívatlanul Szmirnov Grigorij Sztyepanovics, hogy néhai férje tartozását behajtsa.
Leánykérés – Ivan Vasziljevics Lomov, földbirtokos, 35 évesen úgy dönt, hogy most már mindenképpen megházasodik. A szomszédba megy lánykérőbe, azonban kiderül, hogy az udvariassági társalgás még jó szomszédok között sem olyan zökkenőmentes. A valósággal való bármilyen egyezés pedig csupán a véletlen műve….

Játsszák: Bata Éva, Rusznák András, Szigethy Gábor

Zene: Slárku Anett és Vértesi Ferenc

Asszisztens: Varró Anna Áfonya

Rendező: Szőcs Artur

Jegyár: elővételben 1500 Ft, az előadás napján 2000 Ft

Szeptember 23. 19.00

ADAGIO – Balogh Kálmán, Csík János, Dresch Mihály és Őze Áron összművészeti estje

A magyar népzene lelket melengető, éltető ereje, a magyar költők verseiben az élet, az adott kor legtalálóbban megfogalmazott igazságai segítenek a hallgatóságnak elmélyedni a műsor elgondolkodtató pillanatainak hangulatában. József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, és Radnóti Miklós versei ötvöződnek a népzene, a klasszikus és kortárs zene sajátos ízeivel.

Közreműködik:

Balogh Kálmán – cimbalom

Csík János – hegedű, ének

Dresch Mihály – szaxofon, fuhun

Őze Áron – vers

A Belvárosi Művészeti Napok programja.

A belépés ingyenes!

 

ZENE/KOMOLYZENE

 

Szeptember 11. 17.00

SZABÓ ÁDÁM KONCERT

Ádám 9 évvel ezelőtt tűnt fel egy tehetségkutató műsorban, és azóta folyamatosan hívják az ország minden pontjára. Sikeres előadó és dalszerző, pedig még csak 28 éves. Zenekara, a Yesyes egyre nívósabb koncerthelyszínekre és fesztiválokra kap meghívást, országos és nemzetközi turnéba is belekóstoltak már, legnépszerűbb daluk a youtube-on 5,2 millió kattintásnál jár. Közben Ádám a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, 2021 tavaszán fog diplomázni.

Az Aranytízben 18. alkalommal látjuk vendégül, és ezúttal egy rendhagyó koncertre készülünk.

Ingyenes!

Szeptember 23. 19.00

ADAGIO – Balogh Kálmán, Csík János, Dresch Mihály és Őze Áron összművészeti estje

A magyar népzene lelket melengető, éltető ereje, a magyar költők verseiben az élet, az adott kor legtalálóbban megfogalmazott igazságai segítenek a hallgatóságnak elmélyedni a műsor elgondolkodtató pillanatainak hangulatában. József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor, és Radnóti Miklós versei ötvöződnek a népzene, a klasszikus és kortárs zene sajátos ízeivel.

Közreműködik:

Balogh Kálmán – cimbalom

Csík János – hegedű, ének

Dresch Mihály – szaxofon, fuhun

Őze Áron – vers

A Belvárosi Művészeti Napok programja.

A belépés ingyenes!

 

Szeptember 24. 19.00

Kollár-Klemencz Kamarazenekar: ÉG AZ ERDŐ – Lemezbemutató koncert

Kollár-Klemencz László dalszerző, énekes, a Kistehén Tánczenekar frontembere, 2008-ban jelent meg első szólóalbuma. Az Ég az erdő című lemez 2020. január 17-én látott napvilágot. Ezen személyes hangvételű, mély érzelmekkel telített, balladisztikus dalok hallhatók, köztük több kortárs versfeldolgozás is.

Közreműködik:

Kollár-Klemencz László – ének, gitár

Mákó Kató – moldvai nagydob, jembe, vokál

Ónódi László – brácsa

Vajdovich Árpád – bőgő, vokál

Valkó Béla – cselló

Csernovszky Márk – zongora, vokál, ütősök

A Belvárosi Művészeti Napok programja.

A belépés ingyenes!

 

Szeptember 25. 19.00

INTERAKTÍV KAMARAZENEI SZALON A MAGYAR VONÓSTRIÓVAL –  BEETHOVEN 250

Műsor:

Beethoven: C-dúr zongoranégyes WoO 36

Schumann: Märchenerzählungen Op.132

Dvorák: D-dúr zongoranégyes Op.23

Közreműködik:

Szilvásy Viktória – hegedű

Rudolf András – brácsa

Maróth Bálint – cselló

Szentpéteri Gabriella – zongora

A Belvárosi Művészeti Napok programja.

A belépés ingyenes!

Szeptember 26. 17.00

BETYÁRJÁTÉK – Koncertfilm

A film a Nemzeti Színházban azonos címmel játszott összművészeti előadás mozgóképes lenyomata. Ferenczi György és Rackajam eklektikus folkzenéjét Kovács Norbert „Cimbi” tánckoreográfiái és prózai betétek egészítik ki, miközben a háttérben Szomjas György filmjelenetei és markáns árnyjátékok adnak ízelítőt a magyar betyárok világából. Az összművészeti előadást bemutató filmben egyszerre jelenik meg a rendező játékfilmes és a Halmos Bélával közösen készített dokumentumfilm-sorozatának látásmódja, így adva hiteles képet a népi kultúra egykori és mostani művelőiről.
Köszöntőt mond a film rendezője: Szomjas György
A vetítés után közönségtalálkozó!

A Belvárosi Művészeti Napok programja.

A belépés ingyenes!

 

TÁNCHÁZ

 

Szeptember 18. 19.00-21.00

TÖRTÉNELMI TÁNCKLUB – a Mare Temporis táncosaival

A 17-19. századi báltermek népszerű társastáncaiból válogatunk.

John Playford 1651-ben megjelent „The English Dancing Master” című tánckönyve mérföldkő a 17. századi táncéletben. A számos kiadást megért mű az angol kontratáncok zenéjét és leírásait tartalmazza, ezekből válogatunk. A vidám, játékos, változatos térformákkal járt csoportos táncok mellett terítékre kerül például a 19. század elején népszerűvé váló waltz és a quadrille is, azaz a négy pár által táncolt francia négyes is, ami az 1700-as évek végén indul hódító útjára, Párizsból. A legnépszerűbb figurák és lépések korai formáival ismerkedünk az 1810-30 között kiadott tánckönyvek alapján.
Jegy: 1000 Ft, mely kezdés előtt kapható a helyszínen vagy a jegy.hu oldalon előzetesen megvásárolható.

 

NÉPI KULTÚRA

Hétfő és szerda

NÉPTÁNC TANFOLYAM

Intézményünk szervezett először a nagyközönség számára néptánc tanfolyamot 1991-ben. A sikerre való tekintettel a következő évtől már két csoportban is ismerkedhettek a tanfolyamosok a Kárpát-medence tájegységeinek különböző táncaival. Ezt követően  külön csoportot indítottunk el, ahol férfi táncokat sajátíthatnak el az érdeklődők. Tananyagtól függően fél évig, egy évig foglalkoznak egy-egy falu anyagával, jól felkészült, népszerű oktatók irányításával, segítségével.

Hétfő: 19.00–21.45 bonchidai lassú, gyors és sűrű csárdás

Tanít: Bánhegyi Nikoletta és Bohus György

Szerda: 19.00–21.45 mezőkölpényi táncok

Tanít: Bánhegyi Nikoletta és Bohus György

KIÁLLÍTÁSOK

Szeptember 11. 18.00

ÓDA A KEZEKHEZ

Dr. Péter Mayer fotókiállítása

„Én – mint Ady Endre, aki verset is írt a kezekről – azt gondolom, hogy mindannyian a kezek csodálói vagyunk. Ez a fénykép kiállítás is egy vers, egy vizuális vers a kezekről, egy óda a kezekről mindazért, amit a kezek jelentenek nekünk – szerszámaink, fegyvereink, védelmezőink, barátaink, szószólóink, érzelmeink hangszerei.

Mindig határtalan érdeklődéssel és csodálattal nézem és figyelem a kezeket. Célom, hogy gondolataimat, érzelmeimet ezeken a fotókon keresztül mutassam meg, és remélem, hogy ez a képsorozat intellektuálisan és érzelmileg is ki tudja fejezni azt, amit Ady Endre versében olyan gyönyörűen leírt.”

A kiállítás október 12-ig tekinthető meg hétköznap 9-19 óráig, hétvégén programfüggő.

Tolnay Klári állandó emlékkiállítás

A színművésznő, Belváros-Lipótváros díszpolgára emlékére állandó tárlat nyílt a színházterem előterében.

A tárlat megtekinthető hétköznap és hétvégén a színházteremi programoktól függően.

 

SZÉPHÁROM KÖZÖSSÉGI TÉR (Szép utca 1./b)
ÓH, ÁLDOTT TERMÉSZET

Szabó Verona textilművész kiállítása

Szabó Verona kiállításán több féle technikával találkozhatunk. A kárpitok, szabad vásznak mellett láthatunk ceruzarajzokat, textilgrafikákat, akvarelleket is. A sokféle anyag és eszköz ellenére a hang, amin munkái megszólalnak, egységes és lírai akkorddá állnak össze. A technika alázatosan szolgálja azt a mondanivalót, ami elhagyva elektroszmogos világunkat, a természet apró motívumain keresztül a lét szépségét, elemi kérdéseit idézi meg.

A kiállítás augusztus 6. és szeptember 18. között látogatható.

 

Szeptember 23. 16.30

KERÜLETI IFJÚ KÉPZŐMŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA

Belváros-Lipótváros önkormányzata több mint egy évtizede kiemelt figyelmet fordít a kerületben élő tehetséges fiatalok támogatására, mely nem csupán ösztöndíj formájában mutatkozik meg, de bemutatkozási lehetőséget is biztosítanak nekik évről évre.

A kiállítás megnyitó egyben a Belvárosi Művészeti Napok ünnepélyes megnyitója is.

Megtekinthető: 2020. szeptember 27-ig.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .