MAISKY 2020. január 16. Müpa

Temetik a vadászt. Nyulak vontatják a koporsót, őzike sírja tele a zsebkendőjét, komor vaddisznó mered maga elé. A kép sokszorosított változatát még szülőföldjén, a mai Csehország területén ismerhette meg Gustav Mahler. Ez inspirálta I. szimfóniájának azt a tételét, amely Európa-szerte közismert dalocskával kezdődik (János bácsi…), s olyan vulgárisnak ható taktusokkal folytatódik, amelyekhez hasonlókat manapság klezmerzenekaroktól hallhatunk. Az I. szimfónia negyedik tétele ez. Vagy inkább a harmadik. A premieren ugyanis a mű még öt tételből állt, utóbb a másodikat a zeneszerző jobbnak látta elhagyni. Budapesten volt a nevezetes ősbemutató. Mahler 1888 őszétől 1891 tavaszáig a Magyar Királyi Operát igazgatta, s kihasználta az alkalmat, itt vitte új művét közönség elé. Lett némi ribillió, a bizarr hangzásvilágot nehezen emésztette meg a nagyérdemű publikum, az egyik újság gonoszkodó karikatúrát is megjelentetett A Malér-szyfónia címmel. De maga az előadás baj nélkül lement, s Mahler elégedett volt a magyar zenészek teljesítményével.

A „budapesti” Mahler-szimfónia előtt Beethoven Hármasversenye hangzik fel, családi vállalkozásban. Mischa Maisky játssza a csellószólamot, Sascha a hegedűt és Lily a zongorát – amit Beethoven eredetileg Rudolf főhercegnek szánt, aki tisztes zongorista volt ugyan, de azért arisztokratikus ujjait végül mégsem fárasztotta az első nyilvános előadáson.

A program:

Ludwig van Beethoven C-dúr hármasverseny, op. 56

***

Gustav Mahler I. (D-dúr, „A titán”) szimfónia

Közreműködik:

Mischa Maisky cselló

Sascha Maisky hegedű

Lily Maisky zongora

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Hamar Zsolt karmester

###

MAISKY

2020.január 16. 19.30

Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .