Február 29-én ismét Badacsony New Yorkban

10 éve együtt a Badacsonyi Borvidék Budapesten is!

A jubileumi borvidéki bemutatkozásra idén is a patinás New York Palota Róma termében kerül sor. A borvidék borászatai mellett bemutatkoznak a települések, a szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek és egyéb szolgáltatók.

Váli Péter borász, a szervező bizottság elnöke:

„A budapesti borvidéki kóstolók közül mindig kiemelkedik ez a rendezvény: igazi összefogás és együttgondolkodás jellemzi kezdettől fogva. A bemutatkozó borászatok és egyéb kiállítók maguk szervezik az eseményt, az őket tömörítő Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület segítségével”

A New York Palota Róma termében közel 50 kiállító várja a Badacsonyt és a badacsonyi borokat kedvelő látogatókat, akik csaknem 40 borászat több mint 140 féle borát kóstolhatják meg.

A kóstolón résztvevő borokat egy borászokból és külsős szakemberekből álló bizottság vakkóstoló során előminősíti. Ennek köszönhetően a közönség valóban csodákat kóstolhat, melyek kizárólag itt születnek. A Badacsonyi Borvidéken születnek, ahol a bazalt, a homokkő, és a Balaton más és más, de mégis egyedülálló jegyeket kölcsönöznek a bornak.

Badacsony New Yorkban 2020. A badacsonyi borvidék éves seregszemléje a belvárosi rendezvénypalotában. Rendezvény Magazin 2020.

Váli Péter:

„Hagyomány, hogy mesterkurzusok is kísérik a rendezvényt érdekes témákkal, előadókkal és izgalmas borokkal. Dr. Csizmadia András, a BorSchola alapítója és vezetője, közismert borszakértő, a vakkóstoló során kiválasztott legjobb tételek és a hozzájuk illő ételek mentén mutatja be a borvidék kiválóságát. Dr. Mészáros Gabriella DipWSET nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapító oktatója pedig az elmúlt 10 év nagy évjárataiban készült borokon keresztül teszi ugyanezt”

Az esemény menetrendje nem változik: 14 és 16 óra között a kiállítók meghívásos alapon a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják, akik számára a belépés ingyenes.

Badacsony New Yorkban 2020. A badacsonyi borvidék éves seregszemléje a belvárosi rendezvénypalotában. Rendezvény Magazin 2020.

16 óra után kapunyitás a nagyközönség számára, minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló.

Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra január 20-tól lehet elővételben vásárolni a www.kostolo.badacsony.com oldalon 6.900 forintos áron, vagy a helyszínen korlátozott számban 8.900 forintért.

Folyamatosan frissülő információk a Badacsony New Yorkban 2020. facebook esemény oldalán:
https://www.facebook.com/events/812707962514505/

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .