Jubilál a cseh sörkultúra a Nagyerdőn!

Immár hagyomány, hogy a Karneváli Héten a Nagyerdőn rendezik meg a cseh sörök ünnepét. 2021. augusztus 13-21. között újra várja az érdeklődő családokat és a turistákat a jubileumi, 10. Cseh Sörterasz.

Tíz éve jött, látott és meggyőzött sok embert Debrecenben a cseh sör. Azóta sok minden változott, de egy nem: a cseh sör. A sörkészítésnél a legfontosabb az állandóság. A kiváló alapanyagok (víz, árpamaláta, komló) mellett a hagyományos technológia minden lépésének betartása garantálja az állandó minőséget. Ebben nem ismernek megalkuvást több mint ezer éve. A csehek az első írásos említés szerint 930 óta főznek sört. Az 1700-as évek vége felé már több mint 1000 sörfőzde adta a mindennapi szomjoltót a cseheknek. Nekik köszönhető a világ legnépszerűbb sörfajtája is: Plzenben 1842-től kezdték el szűrni a sört. A pilzeni típusú szűrt sör megjelenése után terjedtek el az üvegkorsók: előtte nem igazán volt miért nézegetni a sör színét. A sörözőbe járás Csehországban ma is a mindennapi kapcsolattartás leggyakoribb formája. Kortól és nemtől függetlenül gyakorolják real time-ban, face to face, beer to beer: szóval ez egy személyes dolog.

Idén is lesz Debrecenben Cseh Sörterasz. Rendezvény Magazin 2021.

Amúgy a cseh sörben van még egy láthatatlan összetevő is: az életszeretet elixírje.

Hrabal, a cseh sör mellett ücsörögve jött rá: „Édesjóistenem, ez az élet mégiscsak bolondulásig gyönyörű!” Bohumil Hrabal legendás mondásának szellemében, többek között a Sörgyári capriccio, a Szigorúan ellenőrzött vonatok írójának emlékét is megidézzük, amikor 9 napra több mint 30 sörgyár, 100-féle sörét kóstolhatják meg a vendégek a Nagyerdőn, a Békás-tó partján.

A rendezvényen a sörök szerelmesei a következő sörgyárak söreit ízlelhetik:

Ferdinand | Postřižinské | Bernard – Zubr | Mazák | Zichovec | Permon | Raven Craft | Clock | Kocour | Holba | Litovel | Černa Hora | Staropramen | Ježek | Havlíčkův Brod Rebel | Rychtář | Lobkowicz | Primátor | Konrád | Bohemia Regent | Svijany | Pernštejn – Eggenberg | Rohozec | Žatec | Nova Paká | Krušovice | Pilsner Urquell – Kozel |

A Cseh Sörterasz VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL látogatható.

 

Fotók: Miskolczi János

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .