Megnyitott a Creppy Center. Új étterem, esküvőhelyszín és rendezvényhelyszín Miskolcon.
Az Avasi turizmust is fellendítő Creppy brand megálmodója, Oszlánczi Réka újabb merész álmát valósította meg, ugyanis a jól ismert és rendkívül népszerű Creppy PalacsintaHáz mellett létrehozta a Creppy Centert! Nem véletlen a nívós hely elnevezése sem. A franchise hálózattal is rendelkező cég olyan multifunkcionális élményközpontot hozott létre Miskolc szívében, ahol akár esküvőket vagy céges rendezvényeket is szervezhetünk. Az ínycsiklandozó palacsintás kínálat csak „hab a tortán”.
A Creppy ismét történelmet ír
14 éve nyitotta meg kapuit a Creppy PalacsintaHáz, és ezzel egy időben indult hódító útjára a Creppy márkanév is. Mára a Creppy egy sikeres franchise márkává nőtte ki magát. Az innovatív étterem számos országos és nemzetközi elismerés tulajdonosa. 2018-ban Las Vegasban bekerült a világ 12 legjobb feltörekvő franchise koncepciója közé, 2019-ben pedig megkapta a vendéglátó szakma egyik legnívósabb kitüntetését a Weidlich Pál Kereskedelmi és Vendéglátóipari Nívódíjat, a Fekete Kutyát.
Ugyancsak a tavalyi évben kezdte meg működését a cég első franchise étterme, a debreceni központú Creppy PalacsintaBistro. Hamarosan nyílik a Creppy legújabb egysége is, ezúttal Gyulán.
Ha mindez nem volna elég, 2020 nyarán – a miskolciak örömére – átadták a sokoldalú Creppy Centert is.
![Új étterem, esküvőhelyszín, rendezvényhelyszín Miskolcon, a Creppy Center. Rendezvény Magazin 2020.](http://www.gasztromagazin.hu/wp-content/uploads/2020/07/20200723_creppy_center_2.jpg)
A Creppy sikertörténet folytatódik az idén is
A miskolci Creppy PalacsintaHáz közvetlen környezetében nyitotta meg kapuit a legújabb és legfinomabb élményközpont, a Creppy Center. A családi vállalkozás a térség gazdasági és turisztikai fellendítésében játszott szerepét a város vezetése is elismerte. Idén Oszlánczi Réka, a Creppy brand megálmodója és tulajdonosa veheti át a Miskolc Város Turizmusáért elnevezésű díjat.
A Creppy Center ünnepélyes átadóján, Veres Pál, Miskolc városának polgármestere köszöntötte a sajtó munkatársait és vágta át a szalagot. Ezzel hivatalosan is hódító útjára indult a multifunkcionális élményközpont.
![Veres Pál, Miskolc polgármestere mond megnyitó beszédet a Creppy Center avatásán Miskolcon. Rendezvény Magazin 2020.](http://www.gasztromagazin.hu/wp-content/uploads/2020/07/20200723_creppy_center_7.jpg)
„Miskolc mindig is büszke volt azokra a vállalkozásokra, akik tevékenységükkel különlegeset és formabontót alkottak, emelve és népszerűsítve városunk sokszínűségét. A Creppy immár 14 éve megkerülhetetlen szereplője a helyi gasztronómiának, tevékenységükkel hozzájárulnak Miskolc elismertségének és vonzerejének növeléséhez. A most átadásra kerülő Creppy Center nem csupán a palacsinta szerelmeseinek nyújt kulináris élvezeteket, hanem színtere lehet különböző eseményeknek, legyen az családi vagy céges rendezvény. A vállalkozásnak rendkívül nagy szerepe van a város turisztikai életében, éppen ezért elismerve a több mint egy évtizedes munkát Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Creppy megálmodójának és tulajdonosának, Oszlánczi Rékának adományozta a Miskolc Város Turizmusáért díjat. A Creppy Center egy olyan komplex és mind megjelenésében mind funkcionalitásában egyedülálló központ, amelyről méltán mondhatjuk, hogy Miskolc meghatározó közösségi és gasztronómiai terévé vállhat – a miskolciak és a városba látogatók örömére egyaránt.„– mondta a megnyitón Veres Pál, Miskolc városának polgármestere.
A Creppy élmény fokozódik
A több mint 60 féle minőségi étel között a gluténérzékenyek és a vegetáriánusok is találnak kedvükre való sós vagy édes ízvilágú fogásokat.
![Palacsinta két módon a Creppy Center átadóján Miskolcon. Rendezvény Magazin 2020.](http://www.gasztromagazin.hu/wp-content/uploads/2020/07/20200723_creppy_center_1.jpg)
A Creppy filozófiája szerint a palacsinta az egyik legjobban variálható köret, melyhez különleges ragukat, feltéteket párosítva szenzációs fogásokat lehet elkészíteni.
A hely megálmodóinak természetesen az a legfontosabb, hogy a vendégek mindig boldogan és jó szájízzel hagyják el a Creppy PalacsintaHáz különleges, építészeti szempontból is trendi és hangulatos falait.
Bemutatkozik a Creppy Center
Az országos szinten egyedülállónak számító Creppy Center júliusi megnyitása a palacsintás élményt egy újabb szintre emelte. A high-tech berendezéssel felszerelt multifunkcionális komplexum, többek között akár 100 fős, nagyszabású eseményeknek is helyet adó rendezvényteremmel rendelkezik.
A Creppy design jegyeit ízlésesen viselő központ franchise oktató és üzemeltetési bázisként is működik majd.
![Oszlánczi Réka, a Creppy Center tulajdonosa mutatja be az új éttermet a sajtó munkatársainak. Rendezvény Magazin 2020.](http://www.gasztromagazin.hu/wp-content/uploads/2020/07/20200723_creppy_center_6.jpg)
“A Creppy Center átadásával egy országos szinten is egyedülállónak számító multifunkcionális Creppy palacsinta központ kezdi meg működését a város szívében. A jelenleg is üzem alatt lévő, legmodernebb technológiával kialakított konyhánk a későbbiek során oktató konyhaként, illetve a kiszállítási és a palacsinta torta üzletágunk bázisaként fog szolgálni. Ezen túlmenően egy olyan különleges kialakítású, osztható, összességében 100 fő befogadására alkalmas rendezvény teremnek nyújt majd helyszínt, amilyennek a környéken nincs párja. A komplexum továbbá a Creppy franchise oktató és továbbképzési központjaként és a Creppy Franchise főhadiszállásaként is funkcionálni fog. A kivételes hangulatú palacsinta terasz pedig a nyári rendezvényeknek ad majd otthont.” – mondta el Oszlánczi Réka.
A Creppy-től már jól megszokott, különleges interior design köszön vissza a Center falairól. A Creppy Center tökéletes választás azok számára, akik egyedi, látványos, hangulatos helyszínt keresnek életük nagy eseményeihez. A pazar látvány mellett a vendégek részesülnek a Creppy élményben, és az ízletes palacsintás fogások teszik igazán felejthetetlenné az ott töltött pillanatokat.
![Veres Pál, Miskolc polgrmestere és Oszlánczi Réka tulajdonos vágják át a szalagot a Creppy Center átadóján. Rendezvény Magazin 2020.](http://www.gasztromagazin.hu/wp-content/uploads/2020/07/20200723_creppy_center_5.jpg)
A Creppy PalacsintaHázról röviden:
A magyar franchise márka és az étterem alapító tulajdonosa, Oszlánczi Réka, aki 2014-ben munkásságával kiérdemelte az Év Fiatal Vállalkozója kategóriában a Jövő Reménysége különdíjat. Ezt követően az Amerikai Egyesült Államokban képviselte hazánkat 2016-ban, mint Magyarország sikeres fiatal vállalkozója. Idén februárban a Nemzetközi Franchise Szövetség éves kongresszusán is részt vett. Jelenleg a FIVOSZ Észak-magyarországi regionális elnöke.
2006 óta a Creppy alapja és referenciaétterme a Creppy PalacsintaHáz, amely egyedi palacsintás gasztroforradalmát Miskolc belvárosából, az Avasi pincevilág szívéből irányítja. Az innovatív étterem számos országos és nemzetközi elismerés büszke tulajdonosa. Ennek köszönhetően Észak-Magyarország legjobb éttermei között is számon tartják. Elismert, egyedi palacsintás fogásai speciális kiszolgálással és páratlan atmoszférával társulva nyújtják a vendégeknek az egyedülálló Creppy élményt.