Tavaszi testi-lelki megtisztulás a természet erejével

Élhetünk, táplálkozhatunk nagyon egészségesen, a szervezetünkre ható káros anyagokat akkor sem tudjuk teljesen kizárni, hiszen jelen vannak a levegőben, az ételeinkben, sőt még a legtisztábbnak tartott vízben is. Elkerülhetetlen, hogy egy idő után szervezetünkben lerakódnak és felhalmozódnak ezek a nemkívánatos méreganyagok. Épp ezért itt az ideje egy alapos „nagytakarításnak”, hogy a várva várt tavasz, ne csak a természet megújulását jelentse.

A téli hónapok után

amúgy is érdemes őszinte számvetést készíteni, hiszen a lemerülőben lévő vitaminkészletek mellett a felszedett plusz kilókkal és a kedvetlenséggel sem árt farkasszemet nézni. Itt a cselekvés ideje tehát, hogy elégedetten tudjunk a tükörbe pillantani, s végképp száműzzük mindennapjainkból a fáradtságot, az oly jellemző tavaszi levertséget.

A megújulásra számos lehetőség kínálkozik,

de vannak olyan örök klasszikusok, amelyek már évek óta bizonyítják jótékony hatásukat. Ilyenek a léböjt programok, a könnyített étkezések, kímélő tornák és séták, a nagy pihenések és beszélgetések. A jól bevált módszerek mellett érdemes azonban kipróbálni valami újat is, ami igazodik a mai elvárásokhoz, illeszkedik a modern trendekhez.

Tavaszi megújulás az Ensana Health Spa Hotels szállodáiban. Rendezvény Magazin 2020.

A tavasz kezdetén

két tippet is adunk szervezetünk méregtelenítésére, amelyek aktívan hozzájárulhatnak a teljes testi és szellemi regenerálódáshoz.

  1. Ha több szabadidővel rendelkezünk, vonuljunk el az Ensana Thermal Sárvár szállodába egy vezetett léböjt kúrára. Április 17-26. között választhatóan 7 és 9 éjszakára foglalható ez a speciális csomagajánlat.
  2. Ha ennél kevesebb szabadidővel rendelkezünk, akkor egy természetes hatóanyagokkal végzett tisztító kezelést érdemes beiktatni. A PHARMOS NATUR kezelései, amelyek elérhetőek az Ensana Health Spa Hotels margitszigeti és hévízi szállodáiban, a vegetodinamikus méregtelenítés elvén alapulnak. Felszabadítják a testet a görcsök alól, hogy az regenerálódhasson, és új erőre kaphasson. A kezelést lassú, óvatos mozdulatokkal végzik felhasználva az életenergia energikus áramlását. Már az első kezelés után érezni és látni a bőrön a kezelés intenzitását és hatását.

Tavaszi megújulás az Ensana Health Spa Hotels szállodáiban. Rendezvény Magazin 2020.

BODY DETOX testkezelés: méregtelenítő kezelés az egész test számára. A kezelés az értékes gyógynövények és a tiszta organikus aloe vera nyirokcsomókon történő alkalmazásának kombinációjából áll, amely a nyirokrendszeren keresztül méregtelenít és tisztít, erősíti és szilárdítja a kötőszöveteket, aktiválja az anyagcserét, és csökkenti a narancsbőrt. A kezelés után könnyűnek és felszabadultnak érzi magát az ember.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..